Önkéntességem nagy dobása

Az első három hónapom a beilleszkedésről szólt az ökofaluban, minden új és szokatlan volt számomra, ezért inkább figyeltem, tanultam és igyekeztem bedolgozni magam a közösség bizalmába. Megérkezésemkor az épületek általános műszaki állapota eléggé lepukkant volt, úgyhogy 6 évnyi e-mail generálás és excel huszárkodás után eldöntöttem, hogy én itt bizony rendbe vágok mindent, és gyerekkoromat újraélve, végre megint a fizikai világban fogok alkotni.

Kihívás elfogadva!

Az elhatározásom egyben egy könnyítés is volt saját magamnak, ugyanis az első időszakban az angolom igen döcögős volt, ezért nagyon kellett koncentrálnom a mindennapi kommunikáció során. Az állandó fejben fordítástól egy nap végére sokszor agyilag zokninak éreztem magam, úgyhogy a fúrás faragást igazából egy elme wellness programnak éreztem, mivel a kalapáccsal és a szögekkel nem kellett beszélgetni.

Volt viszont egy jelenet, amikor a kezdeti “mindent megjavítok” lelkesedésem megtorpant egy pillanatra, ugyanis amikor legelőször beléptem a közösség műhelyébe ez a látvány fogadott:

Aztán ez a pillanat tovább fokozódott, amikor meglátogattam a volt istálló épületét, aminek elvileg bicikli tároló és műhely funkciója volt:

Ejha, gondoltam magamban, lesz itt dolog rendesen, ráadásul a többi melléképületben is ugyanilyen káosz uralkodott. Bár látszott, hogy volt itt egy rendszer valamikor, de az idő vasfoga elkoptatta rendesen. Engem viszont nem abból az ijedős fából faragtak, és mivel elhatároztam hogy itt bizony rend lesz, ezért nekiálltam kitakarítani, és egyúttal megismerni a műhelyt, melléképületeket, valamint a rendelkezésre álló eszközöket, anyogakat.

Annál is inkább kellett a rend, mert közben elkezdtem csinálni a ház és melléképületek körüli javításokat is, és kb fél óráig tartott megtalálni a szükséges szerszámokat a nagy kupi miatt. De aztán szerencsére beindult a biznisz, jöttek a sikerélmények:

Az idill viszont nem tartott örökké, mert bizony a munkák fő helyszíne, a műhely egyszerűen kicsi volt. Egy-két emberre volt méretezve, ezért nem volt alkalmas az igények kiszolgálására. A közösségből 3-4 fő használta aktívabban, de a többiek is betértek néha. Ennek az lett a következménye, hogy az általam kialakított rend hamar elillant. Az asztalok megint koszosak lettek, ismeretlen eredetű tárgyak kerültek be a helyiségbe, egyszóval újraindult a káosz. Az emberek nem tették vissza az eszközöket a megfelelő helyre, mert nem emlékeztek hogy hova kell visszatenni, vagy nem volt kimondott helye az eszköznek. Egy rendszeres műhely használónak pedig a rendetlenség, az eszközök keresgélése rengeteg időt vont el az érdemi munkától, ráadásul elég idegesítő is volt feltakarítani mások után. Mindez azért törént így, mert hiányzott az egész műhely mögül a rendszer, ami segít az embereknek fenntartani a rendet.

Ehhez aztán jött még egy csavar, ugyanis a közösségi megbeszéléseken kiderült, hogy az ökofalu jövőbeli projekjei között rengeteg építkezés, javítás, felújítási munkálat van. Húha, gondoltam magamban, kész szenvedés lesz megcsinálni ezeket a munkákat a mi műhelyünkkel, ezért egy szikra pattant ki a fejemből.

A projekt

Majd én csinálok egy valódi közösségi műhelyet! – szólaltam meg a heti megbeszélésen. Az jutott eszembe egészen pontosan, hogy a kis műhelyet átköltöztetem a jóval nagyobb alapterületű bicikli tároló és lomtár helyére, és kialakítok egy olyan műhely szisztémát, ami teljes mértékben kielégíti a közösség igényeit.

Néhányan az elején kicsit szkeptikusak voltak, mert a megvalósításhoz az évek alatt összegyűlt és betokosodott kacatot kellett szortírozni és újra elhelyezni, ami azt jelentette hogy fenekestül felforgatom az egész ökofalut. Ettől az elején egy kicsit tartottak azok, akik alapból féltek a változástól, de aztán részletesen kifejtettem a javaslatomat, és végül elfogadták az ötletet. Úgyhogy nem volt más hátra, mint nekilátni a munkának.

Tervezés

A tervezést minden projektnél meg kell előznie egy felmérésnek is, de ez szerencsére az első 3 hónapban megtörtént, amikor aktívan használtam a régi műhelyet. Emellett addigra bejártam már az összes helyiséget, kinyitottam minden ajtót, benéztem minden fiókba, megtapogattam mindent, amiről nem tudtam hogy mi az. Ez nálam amúgy is egy szokás, aminek a barátaim felettébb örülnek amikor vendékeskedem. 🙂

Amikor az összes információ a rendelkezésemre állt, átgondoltam a leendő műhely természetes munkafolyamatát, és a Lean szemléletmód alapján készítettem egy berendezési tervet. Ezt aztán digitalizáltuk az egyik ökofalusi önkéntes segítségével, aki ráadásul belsőépítész is volt.

Ezután következett az eszközök tárolásának és elhelyezésének a megtervezése, amit a környező barkácsboltok bejárása és internetes kutatás előzőtt meg. A hasznos ötleteket, leírásokat pinterestbe is lementettem:

Készítettem még egy leltárat a műhely eszközökről, így a tervezésnél meg tudtam határozni az eszközök és anyagok tárolásához szükséges kategóriákat, illetve bebiztosítottam magam, hogy az átmozgatásnál semmi se vesszen el. Végül összeírtam a projekt megvalósításához szükséges lépéseket és felvittem egy Trello táblára:

Kivitelezés

Ezután nem volt más hátra, mint maga a munka. Nem kevesebb mint 3 hónapot vett igénybe, és lehet hogy még tovább is tartott volna, ha nem kapok segítséget a közösségtől. Hiába, együtt minden könnyebb!

Az elején a takarítás, szortírozás, lomtalanítás sokáig tartott, de megérte mert utána volt hely a munkára, és a környezet is igényesebbé vált. Néhány további munkafolyamtot magatok is megnézhettek az alábbi feliratozott képeken:

Végeredmény

A kemény munka eredményeként aztán elkészült a műalkotás, amire máig büszke vagyok. Még egy kis megnyitót is rendeztünk, ahol prezentációt és tárlatvezetést is tartottam a közösségnek. Nagyon jól estek az elismerő dícséretek, de később még jobb volt megtapasztalni az erőlködés nélkül fennmaradó rendet.

Azóta is azt tartom, hogy az átgondolt és igényes munkakörnyezet mindenkinek jár. És ez nem holmi luxus, hanem színtiszta hatékonyság. Ha mindennek megvan a helye, és minden kézre áll, akkor az igazi munkára lehet koncentrálni, ami egyúttal élvezhetővé is válik.

A bevezetőben pár szó erejéig megpendítettem “az irodai munka társadalmi és gazdasági túlértékelése a fizikai munkával szemben” témát, aminek hatásait a saját életemben is megfigyeltem. Ezzel kapcsolatban búcsúzóul belinkelek még egy érdekes cikket, ami szerintem elég jól illusztrálja ezt a mai furcsa világunkat: Why capitalism creates pointless jobs. Te hogy érzed, szerinted van értelme a munkádnak?

Hírlevél új blogbejegyzésről, listaelemről

Hozzászólások
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.